Legfrissebb hírek

Elindult a MIKROKOSMOS Projekt

Őrizzük Bartók örökségét – Elindult a MIKROKOSMOS program   Az INTERREG VI-A Románia–Magyarország Együttműködési Program keretében valósul meg az a két éven át

Tovább »

Köszöntő

Nógrádi Zoltán- elnök-igazgató

Elnöki köszöntő

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm honlapunk olvasóit a Banat-Triplex Confinium EGTC elnök- igazgatójaként. Három ország településeinek polgármesterei közös szándékával az ünnepélyes alakuló ülésre 2009. december 10. napján került sor, Mórahalmon. A több mint egy éves kitartó előkészítési folyamat után 2011. 01. 28. napján hivatalosan is bejegyzésre került a Banat-Triplex Confinium EGTC, mint önálló jogi személyiséggel rendelkező, nemzetközi társulás.

Három ország különböző jogrendszerrel és önkormányzati működéssel, kommunikációval, de sok közös történelmi hagyománnyal gazdagítja egymás életét. Legyen Ön is része ennek a gazdagodásnak!

Kaba Gábor

romániai igazgatóhelyettes

Czirbus Gábor

magyarországi igazgatóhelyettes

Fejsztámer Róbert

szerbiai igazgatóhelyettes

Slideshow

BTC-EGTC Tagok